Miért éppen Sopron?
Sopront sokféleképpen hívják; így lehet ez a hűség városa ugyanúgy, akár a nyugat kapuja. A mintegy 58.000 lakossal rendelkező város mindamellett, hogy a mai napig megőrizte kisvárosi jellegét, igazán kedvelt turisztikai célpont, nem is véletlenül!
Szinte felsorolni is nehéz (mi azért a weboldalunkon megkíséreljük), hogy mennyi látványosság, apró utcácska van összezsúfolva egyetlen városkában. Ilyen például a Lővér, a Károly-kilátó vagy épp az Tűztorony – csak hogy a legnépszerűbb helyeket említsük.
Az ország északnyugati csücskében elhelyezkedő egyik legszebb városban egyszerre találhatjuk meg a kissé középkori, városi hangulatot (a macskaköves sétálókkal), a barokkos stílusú főteret és a szintén barokk épületeket. Ugyanakkor szinte karnyújtásnyira a várostól csendben sétálhatunk az erdőben, ahol a városi nyüzsgést felváltja majd a madarak csicsergése, és a fák susogása.
A legtöbb ide tévedő turista elsősorban a város “rangjára” kíváncsi – arra, hogy miért kapta Sopron a hűség városa titulust.
Honnan kapta Sopron a hűség városa nevet?
A válaszhoz egészen a trianoni békeszerződés időpontjáig, vagyis 1920. június 4-éig kell visszautaznunk. Ekkor ugyanis a várost – Burgenlanddal együtt – Ausztriának ítélték. Azonban, amikor 1921-ben megkísérelték kiüríteni azt, az osztrák csapatok heves ellenállásba ütköztek, és mindkét fél vesztett embert.
Ezt követően az osztrákok még egyszer megkísérelték a behatolást – ismételten sikertelenül – így a felek között tárgyalások kezdődtek. Úgy gondolták, hogy egy népszavazás végre pontot tehet az ügy végére – és eldől a város sorsa.
A szavazást ‘21-ben tartották, december 14-én, amikor is Sopron lakosságának jelentős része amellett döntött, hogy továbbra is Magyarországhoz szeretnének tartozni. Ennek emlékére 2001-ben a kormány úgy döntött, hogy december 14-ét hivatalosan is a hűség napjává nyilvánítják. Ezért is hívják Sopront azóta is a leghűségesebb magyar városnak.
Sopron földrajzi adatai, röviden összefoglalva
- Hol található? Nyugat-dunántúli régió, északnyugati rész
- Megye: Győr-Moson-Sopron megye
- Járás: Soproni járás
- Lakossága: 62 900 fő (2021-es adat, Sopron)
- A város GPS koordinátái: 47.6817, 16.5845
- Sopron tengerszint feletti, magassági száma: 240 méter
- Sopron legmagasabb pontja: Ágfalva körzetben, 351 méter
- Sopron legalacsonyabb pontja: Kópháza környéke, 158 méter
- A soproni körzethez tartozó települések: Harka, Ágfalva, Fertőrákos, Nagycenk, Kópháza, Hegykő, Pereszteg, Nagylózs, Fertőhomok, Hidegség, Pinnye, Fertőboz
A legszebb látnivalók Sopronban
Ahogyan feljebb is írtuk, szinte megszámlálhatatlanul sok látnivaló van, így most csak a főbb helyszínekre szorítkozunk.
A Tűztorony
Amit mindenképp érdemes megnézni, az egyben a város jelképe is: a Tűztorony. A mintegy 58 méter magas épület tetejéről ugyanis csodálatos kilátás nyílik a városi panorámára. A neve is ezzel kapcsolatos, ugyanis a nagy soproni tűzvész után innét figyelték, hogy nincs-e a városban valahol tűz.
Storno-ház és gyűjtemény
A Tűztorony mellett, a Főtéren található a híres soproni Storno-ház, ami a város egyik, ha nem a legszebb épülete. A ház a Storno családról kapta a nevét, akik a 19. század közepén vásárolták meg az ingatlant. A família egyébként több épületet is megmentett a pusztulástól, és önköltségen felújították őket. Ezeket, együttes néven, stílusosan csak Storno-gyűjteménynek neveznek.
A Főtér és a belváros
A nagyon hangulatos Főtéren rengeteg kávézó, kiülős hely, és építészeti remekmű található. Ezenkívül itt helyezkedik el, a híres Scarbantia fóruma, ami a római kori Borostyánkő-út egyik állomása volt – az alapjai pedig mind a mai napig megtalálhatóak.
Külön érdekesség egyébként, hogy a Főtér és a belváros mai jellege a már említett, 17. századi soproni tűzvész után alakult ki.
Terek
A terek alapjaiban meghatározzák a város hangulatát. A Széchényi-, a Petőfi-, és a Deák tér mindegyike megér egy-egy rövidebb kirándulást is.
Amennyiben további látnivalókra kíváncsi, kattintson ide!