Szabadidő

A kulturális kalandozásokon és a kirándulásokon túl is rengeteg szabadidős program várja a Sopronba látogatókat. A város környékén ugyanis bobozásra, gokartra, és hőlégballonozásra is van lehetőség.

Szórakozás Sopronban

Nyári bobpálya

A kicsiknek Sopronról leginkább a bobpálya jut eszükbe – nem is csoda, hiszen remek szórakozást nyújt. A nyáron üzemelő bobpálya a Bécsi-dombon helyezkedik el, és könnyedén, néhány percnyi sétával elérhető a közeli, ingyenes parkolóból.

A bobpálya mellett a lurkókat egy kis játszótér is várja, így ha nem szeretnének felülni a bobra, a szülő felügyelete mellett itt is el tudnak szórakozni.

A hinták, csúszdák mellett a játszótéren egy érmével működő, elektromos markoló is található, ami leköti a picik figyelmét.

A bobpálya egyébként 900 méter hosszú, és sebességtől függően körülbelül 3-4 perc alatt tehetjük meg a távot. A sebességet egy kallantyúval tudjuk szabályozni, így a kanyarokban ki-ki be is lassíthat a vérmérséklete szerint.

Mozi

A Soproni plázában található Cinema City, ahol az aktuális sikerfilmeket tekinthetjük meg. A város legrégebbi mozijában, a belvárosban található Elit moziban a mai filmek mellett az art kedvelői találhatnak maguknak igazi filmcsemegéket.

Hőlégballon

Ha szeretnénk madártávlatból is megcsodálni a naplementében az alvó város fényeit, akkor lehetőségünk van hőlégballonos kirándulásra is. Repülésre összesen 4-en jelentkezhetünk, azonban a csak előre egyeztetett időpontban lehetséges.

Lézerharc

Ha nagyobb baráti társasággal érkezünk, és szeretnénk kikapcsolódni, akkor érdemes benevezni egy lézerharcra. (Aki nem ismerné, a lézerharc picit olyan, mint a paintball, csak fájdalmak nélkül.) A több mint 8000 négyzetméteres, erdős területen lehetőségünk van csapatokban taktikázni, és bujkálni az “ellenség” elől.

Gokart, buggy

Sopron a sebesség szerelmeseinek is feledhetetlen perceket nyújt, hiszen gokartozásra és a buggy-autózásra is van lehetőség.

A gokart egy mintegy 8000 négyzetméternyi területen zajlik – ráadásul gyermekek és felnőttek számára is vannak járművek.

A buggyzás pedig egy igazán extrém élményt nyújt, hiszen a különleges autót földes terepen kell vezetni – ezért is mondják rá sokan, hogy kicsit olyan, mint a cross-motorozás – csak  4 keréken.

Kultúra

Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ

Számos kulturális eseménynek, hangversenynek, kiállításnak és konferenciának ad helyet, a város egyik legmeghatározóbb intézménye, ahol egy hangulatos kávézó is található. 

 

Civitas Pinceszínház és Petőfi Színház

A Civitas Pinceszínház egy különleges atmoszférájú hely, ahová rendszeresen visszatérnek a vendégek. Hiszen a zárt helyiség, a remek hangulat mindig valami szokatlant, valami egyedit ad. A kabaréműsorok mellett többek között Rejtő, valamint Villon, “a kocsmaköltő” világa is megelevenedik.

A Petőfi Színház 1909-ben nyerte el végleges formáját, és a több évtizeddel későbbi, ‘92-es restauráció során is igyekeztek visszaadni a régi vonalakat, a hangulatot. A színházban önálló társulat, valamint balett-együttes is működik.

Gasztronómia

Nem mehetünk el szó nélkül a változatos, helyi gasztronómia mellett sem. Az osztrák-hatás a helyi menükben is érvényesül, így többek között káposztás étel is található az étlapokon.

Amennyiben kedveljük az édességeket, mindenképp látogassuk meg a Harrer Csokoládéműhelyt, ahol különleges ízvilágú sütemények, fagylaltok és csokik várnak minket.

Ha egyedi kávéra vágyunk, akkor érdemes felkeresni a Kultúrpresszót, ahol a specialitást, egy etióp-brazil keverékből álló kávét is megkóstolhatunk. A fekete mellett természetesen harapnivaló is akad: sütemény és ízletes, ropogós sós kifli.

Amennyiben megéhezünk, vagy épp megszomjazunk, az Erhardt Étterem és Borpince lehet az oázisunk. A változatos főételek mellett olyan klasszikus fogások is helyet kaptak, mint például a harcsapaprikás túrós csuszával, vagy épp a hortobágyi húsos palacsinta.

Soproni Sörgyár

Ha pedig Sopronban járunk, a túrából nem érdemes kihagyni a mintegy 120 éves Soproni Sörgyárat sem. A sörgyártúra ára 1990 forint, és megtekinthetjük a sörházat és sörmúzeumot, a gyárat, illetve megkóstolhatunk egy pohár friss Sopronit is. A túra mintegy 2 és fél óra hosszú, és minimum 10 fő szükséges hozzá, így megéri barátokkal, ismerősökkel menni.